#4 Tényleg?

Visszaérve a szállásra első dolgunk volt letusolni, aztán eszembe jutott Roni igérete a partról.

- Roni, hozd a laptop-ot! - kiáltottam neki, mire engedelmeskedett. Pet sem akart kimaradni, ezért levetőtött Roni másik oldalára. Bekapcsolta a gépet, majd amikor megjelent a Google, átváltott a képkeresőre, és beírta a friss ismeretségem nevét.

- Igen, ő volt - erősítettem meg magam benne. Visszaállítottuk a normál keresőre, és beleolvastuk az életrajzába, és a Wikipédiás oldalába. Meg ha nem ő lett volna, akkor maradt volna egy baseball játékos esetleges "gyanusítottnak". Amit alapból kizártunk.

Roni gyorsan lapozta végig az oldalakat, és a banda nevét (hogy tud ilyen gyorsan olvasni?), és megnyomta a kék kereső gombot. - Ahha - szólalt meg. - Szóval… Carlos Roberto Pena Junior énekes a Big Time Rush nevű bandában, három barárgjával, és munkatársával. Kendall Schmidt, James Maslow, és Logan Henderson. Banyek - ámult Roni, miközben olvasta a szöveget.

- És a legdögösebbet fogtad ki - dünnyögött Petra, mire Ronival egyszerre nevettünk fel. Igen... Petra már csak ilyen.

- Olvassunk egy kicsit róla… megvan! Szingli, Los Angelesben lakik, és ő a banda "csajozógépe". Ejnye Tori, ejnye. Milyen fiújkat fogsz te ki. Először Bent, most meg a nagy nőcsábász-szupersztárt - cincegett Roni.

- Nekem nyolc, mert ő nem tud spanyolul, én meg angolul - tártam szét a karom, amolyan "ez van" stílusban.

- Héjj, Viki, ez a 21. század! Szerinted nincs olyan, hogy fordító? - támadott le Petra, mire fájdalmasan a plafont kezdtem bámulni. Még egy hónapig leszünk összezárva. Mi vár rám?

- A többieknek nem nézünk utánuk? - vetettem fel az ötletet, ezzel egy kicsit terelve a "fordítós" témát. Be is pötyögte egyesével mindegyik nevét.
Mindannyian szinglik, 20 évesek, és tudnak gitározni, falszövegeket írnak, énekelnek, és színészkednek. Wow. Ja, és a Maslow srác még zongorázni is tud. Én meg örülök, ha egy sípot meg tudok normálisan fújni. Nos, nem vagyok egy zenei tehetség. Tehát, kijelenthetjük, hogy nem én vagyok a világ következő, vagy épp fel nem fedezett tehetsége.

- Hmmm… Stoppolom a szőkét - bökött a képernyőre Petra, mi meg Ronival összenéztünk. Tipikus Pet. Pasizik, amikor csak tud. Lemerem fogadni, hogy még álmában is.

- Esetleg nem akarnál megtanulni angolul a nyáron? És nem csak a szexi srác miatt. De ha Amerikában, vagy Angliában akarsz élni szeptembertől, akkor beszélned kellene a nyelvet - oktatott ki Roni. Teljesen jogosan. Mindegy, ma már nem. Ki vagyok megülve.

- Oké, ebben van valami - bólogattam. - Viszont a hülye időzóna-dolog miatt totál álmos vagyok. Szasztok' - intettem, és bevonultam a szobámba.

- Némááá' - képedt el Pet. - Ő kapta a legjobb szobát, és még csak nem is vigyorog, amikor bemegy - hallottam a hangját.

- De igen - fordultam vissza egy győztes mosolyra. Hah! Viszont bármennyire is éreztem magam nyertesnek az álom miatt nem ia izgatott már ez annyira. Mindegy hol, csak aludjak már!!!



Reggel szerencsére kipihenten ébredtem. Kinéztem, és láttam, hogy a lányok még nincsenek fent. Gondoltam felöltözök, és lemegyek megreggelizni az ebédlőbe. Igen, ez így furán hangzik.

Egy pánt kék felsőre, egy fekete rövid farmerra, és egy szintén fekete szandálra esett a választásom. Felvettem a kedvenc karkötőm, mellé még a "BFF" karkötőnket. Ezen a kettőn kívül nem is hordok másikat.

Megnyomtam a lift gombját, és vártam. Előhalásztam a telefonomat, és bejelentkeztem a Facebook-ra. Úgy hosszú várakozás ideje általában a liftekre. Főleg, mire a földszintről a hetedikre ér.

Belépve csak kilenc értesítőm volt. Kettő ismerősnek jelőlés (mielőtt eljöttünk bulizni voltunk Ricsiéknél, az osztálytársunknál, és volt pár külsős is), három üzi (anya, Gitta, és Lili - az utóbbi kettő osztálytárs), és a többi "jó utat" üzenet az üzifalamra. Válaszoltam a levelekre, visszajelöltem a két fiút, és a liftet jelző csengő hangjára eltettem a telefonomat.

Szerencsére kiürült a lift, és beszálltam. Hamar leértem a -1-es szintre, ahol a kajálda volt. Roni szüleit egyből kiszúrtam, amint a gyümölcsök közül válogatják a reggelijüket. Ben, Veronika öccse a palacsintára várt (meg se lepődök), amikor észrevett, és intett, hogy menjek oda. Fogtam egy tányért, és odaálltam mellé.

- Jó reggelt - mosolyogtam kedvesen.

- Neked is - mondta. - Veráék? Még nem keltek fel? - érdeklődött, mire nemlegesen megráztam a fejem, jelezve, hogy nincsenek fent. Legfeljebb az ágyon.

- Voltatok tegnap a parton? - hoztam fel a témát.

- Még nem. Tegnap pakoltunk, de ma tuti egész nap ott fogunk dögleni - röhögött, és én is így tettem. - De ti gondolom már voltatok.

- Igen. Roni felavatta a hullámokat, Petra meg többnyire pasizott. Szinte rosszul volt, amikor nem vele flörtölt, vagy szemezett valaki.

- Vera szörfözött? - döbbent le. Bólintottam. - És akkor melyikőtökkel szemeztek? Ha nem Petrával?

- Nem akarom tudni, honnan tudsz róla - ráztam meg a fejem hitetlenül.

- Először is, az előbb mondtad, másodszor meg nehogy azt mondd, hogy "de nem azt mondtam, hogy velünk, hanem hogy nem Petrával". Egyből lehet tudni, hogy valamelyikőtökkel kettőtök közül, ha így fogalmazol.

- Utálom, hogy ilyen jól ismersz - fontam össze a kezem a mellkasom előtt, már amennyire lehet tányérral a kezemben. Továbbmentünk a következő pulthoz, ahol már a tojás, és tejtermékek közül lehetett választani. Miután végigmértük a terepet, a kiválasztott reggelinkkel kerestünk egy asztalt. Mivel csak négyszemélyesek maradtak, oda ültünk. A szülei meg már végeztek, mire mi elkezdtünk asztalt keresni.