2013. november 7., csütörtök

#3 Ismerkedés

Roni visszament, és megérkezett Petra.

- Felváltjtok egymást? - nevettem, miközben lehuppant mellénk. Beleivott a koktéljába, és a mellettem űlő fiúra nézett.

- Hy, i'm Petra Németh. Hungarian girl - mosolygott a szokásos magabiztosságával. Már meg sem lepődnék azon se, ha meghívatná magát egy mozira, vagy kajára.

Belegondolva elég fura lehetett. én spanyolul beszéltem Carlossal, míg Petra angol nyelvem próbálta közölni a mondani valóját. De teljesen mindegy volt az, hogy három ember három nyelven beszélt. Ha viccet mondtunk, a másiknak egy-egy röhögés közt fordítottuk le, és tényleg jól éreztük magunkat.

- És ha már itt van az egyik barátnőd, van kedved velünk lógni? - kérdezett Carlos, visszatérve a témára. Megkérdeztem Petrát, aki rávágta, hogy 'végre elindul egy nyári románcod!'. Ezért szeretem annyira. Persze csak ironikus hangnemben értettem.

Odasétáltunk a fiúcsapathoz, és Carlos bemutatott nekik, és fordítva is. A fekete hajú Logan (aki nézett - persze neki egyből memorizáltam a nevét), a barna hajú James, a szőke pedig Kendall. Carlos elmondta, hogy nem tudok angolul, csak spanyolul, meg 'ööö... mit is mondtál?' nyelven. Persze az utóbbira nem is vártam el, hogy tudja. Amerika és Franciaország mellett simán elbújhat Magyarország.

- Magyarul - nevettem, miközben folyamatosan a hajam csavargattam.

- Ja, tényleg - bólintott, és fordított a srácoknak. Kicsit ez így fura volt, de meg lehet végülis oldani. Mondjuk szótárral kicsit gázabb lenne mászkálni...

Egy koktélra is meghívtak, és tök kedvesek. Carlos és James a négyesükben a főhülyék, Kendall csajozott, Logan meg velem szemezett. Petra szerint meg flörtölt. Na, mindegy. Amikor leváltam a fiúktól, odasétáltam a csajokhoz, akik már vártak.

- Asszem' szerelmes vagyok - suttogta Roni, mire rávágta Petra, hogy ő is. Mindketten rámnéztek, hogy én mit mondok.

- Dettó - adtam meg magam, és a négy fiú irányába néztem. Hátradőltem a homokban, és élveztem a meleget. Tíz másodpercig.

- Ki a szerencsés? - vigyorogtak eszeveszetten. Nem bírják ki, hogy ne tudjanak róla. Válaszoltam, és elmondtam, hogy melyik is ő.

- Jajj, a szemezős - nevetett Pet, Roni meg csak hunyorgott.

- Olyan ismerős. De honnan? Itt még nem láttam - gondolkozott hangosan, mi meg összenéztünk Petrával. Roni csak ide jár, és ha itt nem látta, akkor vagy két lehetőség van. vagy a 'minden hírességet ismerek' unokatesója, Netta egyik kedvence, vagy csak szimplán hülye. Mondjuk én nem sok hírességet szeretek, inkább a (nevessetek csak) Beatles, és Ramones féle régi zenéket. Meg a magyar együtteseket. Mint az Anti Fittnes Club, vagy a BNF...

- Mégis honnan? - ráncolta össze szemöldökét Petra, ami elég viccesen nézett ki, hogy rajta volt a napszemüvege is. - Csak nem Netta egyik áldozata? - röhögött, és látszott Roni arcán, hogy kezd derengeni valami.

- Mi a neve? - nézett rám, mire kérdőn pillantottam felé. - Legalább az egyik nevét mondd meg.

- Huh. Valamilyen Carlos - vakargattam a fejem. - Na, megvan! - örültem meg. - Carlos Pena.

Elgondolkozott, és mikor azt hittük, végleg feladta elkezdett ordibálni. - Megvan! Emlékszek! - sikoltotta. Pettel úgy néztünk rá, mint akinek mindjárt kiesik a szeme, és folytatta látva a kíváncsiságunk. - Egy, vagy két poszterre emlékszem. Mind a négyen rajta vannak. Valami énekesek. Csak mi a banda neve... - nézett az égre. - Á, majd a netről megnézzük - legyintett.

Pet bekapcsolta az egyik IM5 számot, és elkezdtünk énekelni. - I don't wanna stay away, for another second baby, Lemme, lemme say everything, you're the only one worth fighting for. And I won't throw my promises away, yeah.
I don't wanna stay away, I don't want nobody, but you.

Amikor a rap-es részhez értünk, akkor Roni énekelte egyedül: See I can't stay away from you, I can't erase the two of us from my mind. Whenever I try, it's like a backfire, Blast from the past, I can see through.

Aztán én következtem Bella szövegével. - Mirror, mirror on the wall, How'd I ever let you fall? I guess I need my baby (baby). Woah, woah, woah, wooooah!

Vége lett a dalnak, és a legnagyob félelmünk kapcsolódott be. Ylvis. - Kapcsold ki - szóltunk rá egyszerre Roni-val. Aki persze 'nem'-et intett a fejével, és énekelni kezdte a számot. Páran felénk pillantottak, és bólogatni kezdtek. Nem hogy rászólnának, még bíztatják. Grrr.

Elindultunk vissza a szállodába, amikor valéaki a kezem után kapott.

- Tessék - mosolygott Carlos, miközben felém nyújtott egy papírdarabot. - Logan küldi, csak mondta, hogy adjam oda. Ő nem tud spanyolul - nevetett.

- Se magyarul - kuncogtam, és elvettem a lapot, amit a lányok végignéztek. - Mi megyünk, szia - köszöntem el, és megfordulva elkezdtem vigyorogni a csajok irányába.

- Rossz telószámot kaptál? - nézett a lapra Roni.

- Nem, csak nem beszél spanyolul - vigyorogtam, és a kezem közé szorítottam a cetlit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése